Tihanykerülő vitorlástúra
Azok akik a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb arcát szeretnék látni a Balatonnak, ideális úticélra találnak Földvárról kihajózva Tihanyban. A Tihanyi-félsziget Magyarország legszebb tájai közé tartozik, egyedülálló fekvéséből adódóan a Balaton mindkét medencéjét érinti aki errefele túrázik vitorlással. A földvári kikötőből való indulás után a félsziget DNY-i partjait célozzuk meg, amit körülbelül egy óra vitorlázással érünk el, még gyenge szél esetén is.

A sajkodi strand
A Tihanyi-félsziget nyugati fele tájvédelmi körzet, a Balaton egyik utolsó érintetlen partszakaszát csak hajóval lehet megközelíteni. A vulkanikus eredetű dombok egyedülálló élővilága, és a szokatlanul enyhe klíma teszi a tájat különlegesen kedveltté a természetjárók körében. A Sajkodi-öbölben rejtőzik a Balaton talán legszebb strandja, jó idő esetén érdemes itt megállni fürdőzni, vagy kiúszni egy lángosért.
Visszafordulva, a keleti medence felé fordítva hajónkat áthaladunk a Tihanyi- szoroson, ami hajózási szempontból is érdekes része utunknak. Itt található a Balaton legmélyebb pontja, a Tihanyi-árok, amit a két medence között átáramló víz mélyitett 10-12 méter mélyre. A szántódi partok meletti víz ugyanakkor igen sekély, emiatt a hajózható vízfelület szélessége lecsökken. A helyes útvonal megtalálását szerencsére bólyák segítik.

A Tihanyi-félsziget
A keleti medencéből nézve Tihany legjellegzetesebb motívuma a Bencés Apátság barokk épülete, de a vízről nézve még jónéhány említésre méltó épület tárul elénk, többek között Habsburg József főherceg egykori nyaralója, vagy a Limnológiai Kutatóintézet épülete.

Habsburg kastély
Végső uticélünk a tihanyi hajókikötő, ahonnan az Apátság kb. tíz perc sétával elérhető.

A tihanyi bencés apátság
Tihanykerülő vitorlástúra adatokban:
Útvonal hossza: kb. 15 km (oda-vissza)
Időtartam: kb. 6 óra
Nehézségi fok: 10/5
Költségek: négy fő részére egy félnapos (négyórás) túra 15.000 Ft. Az egész napos (6-8 órás) túra, amelybe a szárazföldi programok is beleférnek, 25.000 Ft.
Túraidőpontok: egyeztetés szerint, de péntek reggel 10 órakor mindig készen állunk.